ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Skip Navigation LinksKezdőlap > Élethelyzet > Oktatás > Bölcsőde
Bölcsőde
A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében. A bölcsőde a fentieken túl végezheti a fogyatékos gyermekek nevelését és gondozását is.

Ki veheti igénybe?

A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik.
A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani,

  • akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,

  • akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül,

  • akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni.

Eljárás tárgya:

A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében.

A bölcsőde a fentieken túl végezheti a fogyatékos gyermekek nevelését és gondozását is. A bölcsődei ellátásban az Nktv. 4. § 25. pontja szerinti gyermek legfeljebb hatéves koráig vehet részt.

A bölcsődei ellátás megszűnik

  • a bölcsődei nevelési év végén, ha a gyermek a 3. évét betöltötte,

  • ha a gyermek az fentebb meghatározott életkort elérte.

Szükséges dokumentumok:

  • Munkáltatói igazolás a szülők munkavégzéséről:

  • Orvosi igazolás - a házi gyermekorvos igazolását ad arról, hogy a gyermek egészségi állapota alapján bölcsődében gondozható, egészséges csoportban ellátható,

  • Sajátos nevelési igényű gyermekek felvételéhez a fogyatékosság típusának megfelelő Szakértői Bizottság véleménye.  

Speciális esetekben:

  • tanulói jogviszony esetén az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolás,

  • az illetékes munkaügyi központ igazolása a munkaerő-piaci képzésen való részvétel idejéről,

  • a szülő betegsége esetén a háziorvos/szakorvos által kiállított igazolás,

  • egyedülállóság esetén a Magyar Államkincstár igazolása az emelt családi pótlék folyósításáról,

  • a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról szóló határozat,

  • a családban nevelt három vagy több kiskorú gyermek esetén a Magyar Államkincstár igazolása az emelt családi pótlék folyósításáról.