Történelmi visszatekintés
A Kezdetek
Szoboszló környékén három jellegzetes táj találkozik: a Hortobágy, a Hajdúhát, valamint Sárrét-Berettyó vidéke. A város földrajzi elhelyezkedése minden korszak népét vonzotta.
Régészeti leletek tanulsága szerint a mai város helyén már az i.e. III. évezred közepén is léteztek állandó emberi települések. Történeti adatok és régészeti szórványleletek (a Kösely partján és a régi vasútállomás környékén felszínre hozott kő- és réztárgyak) bizonyítják azt, hogy az Alföld ezen része népvándorlás korában is lakott terület volt. A kedvező természeti adottságok és a kereskedelmi útvonalak találkozása miatt hunok (az ő ittlétükről tanúskodik, hogy Zelemér község táján valaha volt egy "Ethellaka" nevű hely), vandálok, gepidák, gótok, avarok váltogatták itt egymást.
Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a város területe az újkőkor óta lakott hely. A város régészeti lelőhelyeiről előkerültek az ún. "vonaldíszes kultúrára" jellemző anyagok: agyagból készített és szabadtűzön kiégetett edények, melyeket mintázattal díszítettek. A bronzkor közel ezeréves időtartama alatt Szoboszló környékén sok nép megfordult. Cserepek, állatcsontok, gyöngyök bizonyítják, hogy szarmaták özönlötték el ezt a területet.
A város mai neve egyes feltételezések szerint szláv eredetű ("Sobieslaw").
A település korai neve Pusztafalu volt. Ez a név mind a mai napig fennmaradt, hiszen most is így nevezik a Kösely-parti városrészt.
A honfoglaló őseink
A honfoglaló törzsek 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Tartós jelenlétük ezen a tájon bizonyosra vehető, éppen a kedvező adottságok ismeretében, jól lehet e korszakból nincsenek még régészeti bizonyítékaink
(A nomád állattenyésztők életmódja bizonyos időszakonként vándorlási hullámokat indított el. Az "országút", amely Ázsiából Európa felé haladt, átment Etelköz területén, s ez állandó veszélyforrást jelentett. Etelköz földrajzi helyzete ugyanis gazdasági szempontból nagyon kedvező volt, de nem voltak jól védhető határai. A sík terület átjáróházzá válhatott, vagyis nem jelentett biztonságot. A konkrét gondot az 890-es évek elején meginduló arab támadás jelentette, melynek hatására a besenyők 895-ben átkeltek a Don folyón, és megtámadták az ott élő magyarságot. A besenyők gyors győzelme annak volt köszönhető, hogy a magyar fősereg Árpád vezetésével nem tartózkodott Etelközben. Mindemellett a Kárpát-medence helyzetét is érdemes megvizsgálnunk. A magyarságnak egészen biztosan voltak ismeretei erről a területről, hiszen a nyugat felé induló kalandozó hadjáratok már 862-ben megkezdődtek. A terep tehát ismerős volt, s a Kárpát-medence hatalmi viszonyai is nagyon előnyösnek látszottak. A Duna osztotta ketté a területet, melytől nyugatra a frankok, keletre pedig a bolgárok kezében volt a hatalom. A magyarok szerencséjére mindkét birodalom peremvidéknek tartotta a Kárpát-medencét.
A harmadik hatalom a Dunától északra elterülő morva fejedelemség volt, mely I. Szvatopluk (894) uralma alatt élte fénykorát. A földrajzi előnyök szintén csábítóak lehettek. Etelközzel szemben ez a vidék hegyekkel zárt, tehát jóval könnyebben védhető. A legelők, termőföldek pedig még az eddigieknél is gazdagabbak voltak. A honfoglalók nem találhattak itt túlzottan nagyszámú népcsoportot sem.)
A település első írásos említése 1075-ből származik: I. Géza királyunk a mai város őse, Szoboszlóvásár királyi vámjának felét az újonnan alapítandó garamszentbenedeki (ma: Szlovákia) apátságnak adományozta, majd a Váradi Regesturm 1214-ben említi Szoboszlót, mint paptartó falut. A pápai tizedlajstormokban 1330 körül mint falut említi.
A Váradi Regesturm 1214-ben említi Szoboszlót, mint paptartó falut. A pápai tizedlajstormokban 1330 körül mint falut említi.
A település a XIV. század második felében a Debreczeni család birtoka volt (Nagy Lajos király 1355-ben adományozta a területet Debreczeni Dózsának), s földesurai a későbbiekben is rendszerint azonosak voltak Debrecen birtokosaival. A város további földesurai voltak: Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Corvin János, Szapolyai János, Dobó István.
A XVI. Század második felében romlás és pusztulás tört Szoboszlóra. 1552-ben a "hitetlen" török ugyanis feldúlta a települést, mégpedig olyan eredményesen, hogy a korábban összeírt 137 portából 1554-ben már csak 15 volt lakott. A törökök elől a lakosság nagyobb része elmenekült.
Szoboszló történetében az egyik leggyászosabb év az 1594-es év volt: Ekkor krími tatár seregek dúlták fel az egész vidéket, s Szabolcs vármegye 106 településével együtt Szoboszló is gyakorlatilag teljesen megsemmisült. A lakosság azon részét, amelyik nem tudott idejében elmenekülni, a törökök kardélre hányták, felkoncolták.
A XVII. század
A XVII. századi hajdútelepítés sorsfordító változást hozott Szoboszló életében. A hajdúk ("hajtók") - eredeti foglalkozásukat tekintve marhahajcsárok, illetve elbocsátott végvári katonák voltak - Habsburg zsoldban álló hajdú népből lettek a Bocskai István által vezetett szabadságharc vitéz katonái.
Bocskai István erdélyi fejedelem 1606. szeptember 2-án kelt címeres adománylevelével 700 lovashajdúnak adott otthont a krími tatárok által elpusztított Szoboszló helyén. A hat hajdúváros (Dorog, Hadház, Kálló, Nánás, Szoboszló, Vámospércs) között így Szoboszló lett a legnagyobb. A fejedelem földet és kollektív nemességet adományozott a letelepített katonai népességnek (mintáúl a jászok és a kunok kiváltságai szolgáltak). A hajdúk - származásukat tekintve - valószínűleg kunok voltak. A település szláv eredetű neve ezért egészült ki a "hajdú" előtaggal. (De ilyen formájában : "Hajdúszoboszló" csak a XIX. században terjedt el.)
1610. április 1-én Báthory Gábor már vásártartási jogot adományozott Szoboszlónak, amely privilégiumot csak városok nyerhettek el! 1623-ban pedig a Köselyre szóló használati jogot kapott.
A harcias lovashajdúk nehezen tudták feladni korábbi életmódjukat, ezért sok problémájuk akadt a Szabolcs vármegyei nemességgel. A régi katonai élet öröksége megmutatkozott a település külső képén is: a hajdúk jellegzetes hadi települést alakítottak ki. A középkori templom romjának maradványait erőddé építették át, fallal, valamit mély vizesárokkal vették körül (ebbe a Kösély vizét vezették), ezen kívül a települést még élősövényből és fonott kerítésből álló, 21 méter széles, úgynevezett "hajdúpalánkkal" is megerősítették. Az erődítésen belül kialakult lakónegyedek is katonai rend szerint tagozódtak. A lakosság "tizedekre" oszlott, élükön a tizedesekkel.
A megtelepedett életmód, békés termelőmunka még hosszú ideig nem vált kizárólagossá a hajdúk életében: fejedelmeink sorra hívták őket zászlóik alá hadakozni. Harcoltak Bethlen Gábor és I. Rákóczi György hadjárataiban, valamint küzdöttek II. Rákóczi György oldalán is.
A II. Rákóczi György iránti hűségük azonban nem bizonyult kifizetődőnek:1660-ban táborba szálltak Szejdi Ahmed budai pasa serege ellen, erre válaszul a török seregek megrohanták a várost, felprédálták, porrá égették, a lakosság elmenekülni nem tudó részét pedig rabláncra verték, illetve lemészárolták (még a templomudvarba menekülteket sem kímélték).A török harcok emlékét őrzi a máig élő hajdú tradíció, a szilveszteri csergetés. A "Szeidi-járás" után három évig pusztán maradt a település, 1663-ban azonban feltámadt poraiból, újra megindult az élet, s hamarosan ismét a legjelentősebb a hajdútelepülés lett.
A Rákóczi-szabadságharc kora
A város történetében felbukkan Thököly Imre neve is, hiszen az ő kurucai kétszer is táboroztak Szoboszlón. A szoboszlói hajdúk részt vettek Buda felszabadításában, a Rákóczi-szabadságharcban, azonban már a fejedelem zászlaja alatt találjuk őket. A császári csapatok bosszúja nem sokáig késett: 1705-ben Herbeville tábornok egységei megtámadták, és részben felgyújtották a települést. A hadiadók súlyos teherként nehezedtek a hajdúszoboszlóiak vállára, és a nehézségeket csak tovább fokozta a települést sújtó pestisjárvány 1709-ben.
A város történetében felbukkan Thököly Imre neve is, hiszen az ő kurucai kétszer is táboroztak Szoboszlón. A szoboszlói hajdúk részt vettek Buda felszabadításában, a Rákóczi-szabadságharcban, azonban már a fejedelem zászlaja alatt találjuk őket. A császári csapatok bosszúja nem sokáig késett: 1705-ben Herbeville tábornok egységei megtámadták, és részben felgyújtották a települést. A hadiadók súlyos teherként nehezedtek a hajdúszoboszlóiak vállára, és a nehézségeket csak tovább fokozta a települést sújtó pestisjárvány 1709-ben.
Az élet azonban nem állt meg: az újjáépítés első jele volt az, hogy a törökök által 1660-ban lerombolt templomot 1711-ben újjáépítették.
Szoboszló jelentőségét mutatja, hogy a hajdúkerület főkapitányi székében általában szoboszlói hajdúnemest találunk (a Csanády családból pl. három nemzedék viselte a főkapitányi tisztséget).
A települést sújtó csapások sorozata azonban nem állt meg: 1717-ben tatárok dúlták fel a határt, 1718-ban aszály, 1719-ben pedig újra a "fekete halál", a pestis pusztított.A legsúlyosabb azonban az 1739. évi pestis volt: ebben úgy kimerült a város lakossága, hogy a Debrecenbe való költözést fontolgatták (ettől a tervüktől csak a hajdúkerület rábeszélésére álltak el).
Sajnos a hajdúnemeseket a főkormányszékek soha nem ismerték el egyenrangúaknak az országos nemességgel. A hajdúnemeseknek adót kellett fizetniük, míg az országos nemesek 1836 óta mentesültek ezen kötelezettségek alól. Érthető, ha a hajdúnemesek utódai minden módon igyekeztek a kiváltságaikat érvényesíteni. E feszültségek egyik epizódja volt a Dóró-féle mozgalom, mely a hatalom megragadására irányult, s a törzsökös hajdúk javára újabb földrendezést követelt. A Dóró család régi hajdúnemes família volt. A mozgalmat 1825-ben katonai erővel verték le, vezetőit letartóztatták.
Néhány év alatt ismét magukhoz tértek, s Mária Teréziát már pénzzel és száz lovassal is támogatták.
Az 1848-as szabadságharc idején a szoboszlóiak hősiesen küzdöttek, mint Bocskai-huszárok, a város pedig élelemmel és takarmánnyal segítette a honvéd seregeket. A bukás után az oroszok sarcolták meg a települést.
A XIX. század
XVIII. században lassanként kezdett fejlődni az ipar is a városban. 1831-ben a kézműiparosok céhet alapítottak, melyben ácsok, malmosok, asztalosok, kerékgyártók, lakatosok, kovácsok, szűcsök tömörültek. (A céhes ipar a feudalizmus meghatározó iparformája, nevét a szakmánkénti céhekről kapta. A céh jelenti az azonos mesterséget űzők érdekvédelmi szervezetét. A céhek legális működését a céhlevél igazolta, amelyet általában az uralkodótól kaptak. A céhszabályzat pontosan meghatározta a munkaidőt; azt, hogy egy mester hány inast és hány legényt tarthatott; a feldolgozandó nyersanyag minőségét; és a mesterré válás feltételeit. A céhek minden iparágban jelen voltak a kézműipartól a textiliparon át egészen a fémművességig.)
Az 1867-es kiegyezést követően Szoboszlón is megkezdődött az építés időszaka. Az iparosok céheiket ipartestületekké alakították, s a testületek száma folyamatosan emelkedett. Létrejöttek az első jelentősebb ipari üzemek (gőzmalom, ecetgyár, téglaégető), s a növekvő pénzforgalom lebonyolítására pedig több helyi pénzintézet alakult.
Aztán 1876-ban megszűnt a Hajdúkerület, és létrejött a Hajdú vármegye, de a város ezután is rendezett tanácsú, önálló választókerület maradt. Az utolsó hajdúnak, Oláh Jakab helyét foglalta el az első polgármester, Czeglédy Lajos. A település lakosságszáma a XIX. század végén már 16000 főt tett ki, de még ekkor is jellegzetes mezőgazdasági arculattal bírt.
Az 1900 - 1920-as évek
Élénk maradt a Kossuth-kultusz, és éltek a hajdú hagyományok is, mint emlékek, melyekhez érzelmileg, lelkileg kötődni lehetett a zavaros időszakokban is. Az I. világháború kirobbanása nyomán új fordulatot vettek az események, a súlyos gondok és a gyász időszaka következett. A háborúban 1051 hajdúszoboszlói halt meg. Az ezt követő román megszállás is óriási károkat okozott a városban.
Hajdúszoboszló életében döntő változást hozott az első nagy világégés után hazánkban - stratégiai és nemzetgazdasági okok miatt - meginduló szénhidrogén-kutatási program.
1920-as évektől az ezredfordulóig
A geológusok előzetes kutatásai után 1924 nyarán Dr. Pávai Vajna Ferenc kitűzte az első fúrás helyét a város Bánomkert elnevezésű részén ( a mai négyes számú főúttól északra).
Alig egy év múlva az erőfeszítéseket siker koronázta: 1925. október 26-án 1091 méter mélyről nagy erővel tört fel a nagy fűtőértékű földgáz, magával hozva egy nem kevésbé értékes természeti kincset, a 73 0C-os hőmérsékletű hévizet (ez az első kút percenként 1600 liter vizet szolgáltatott). A hévizet adó kútból naponta 2300 köbméter víz jött a felszínre és folyt el a környék mélyedéseibe, árkaiba. A lakosságra az újdonság erejével hatott a gőzölgő melegvíz, s rendszeresen fürödtek benne. A vízben fürdőzők között akadt néhány mozgásszervi beteg, s ők meglepődve tapasztalták, hogy a víz jelentősen enyhíti fájdalmaikat. A csodatévő meleg víz híre gyorsan terjedt, s 1926 tavaszán már sok környékbeli is felkereste Hajdúszoboszlót. Erre már a város vezetői is felfigyeltek s még ugyanebben az évben elvégeztették a hévíz vegyelemzését. A vizsgálat kimutatta: a víz mintegy 20 ásványi anyagot tartalmaz oldott formában, több mint 5000 milligram/liter mennyiségben, s hőfokánál, ásványianyag-összetételénél fogva, illetve a gyakorlati tapasztalatok alapján gyógyvíznek minősíthető ( a hajdúszoboszlói hévíz orvosi alkalmazhatóságáról az első szakvéleményt Dr. Dalmady Zoltán adta).
A fürdővárossá válás első lépéseit, a kezdeti idők irodalmi szépségű megörökítését Szabó Magdának köszönhetjük. Pilátus című regényében írja: (Izának, a regény hősnőjének) "...Apja magyarázta el neki, miért hozatják a városiak a .... Vizet, az mesélte el, hogy ültek még az ő ifjú korában a parasztok feltűrt gatyában a forrás szája körül, s hogy áztatták, a hőségtől sziszegve, görcsös lábukat a forrás körüli agyaggödrökben."
A gyógyító hévíz hasznosításának első lépése annak értékesítése, eladása volt. Az első időkben a gyógyvizet hordós szekerekkel szállították a megrendelők házához; s a helyiek a hordós szekér kísérőjét, aki kimérte s behordta a megrendelt vízmennyiséget a kliensek házába, kupásoknak nevezték.
A kezdeti szerény lehetőségeknek megfelelően először úgynevezett fövenyfürdőt létesítettek, amely 1927. július 26-án nyitotta meg kapuit az első gyógyulni vágyó fürdőzők előtt. Ezután azonban a vártnál jóval több vendég érkezett, s ez úgy fellelkesítette a városatyákat, hogy még az év őszén kijelöltek 20 hektárnyi területet a felépítendő gyógyfürdő részére. 1928-ban elkészült az első két medence, egy a strandolóknak, egy pedig a betegeknek. Száz kabint és 600 férőhelyes öltözőt is építettek; a látogatottság folyamatosan nőtt.
Később újabb mélyfúrást végeztek, melynek során immár 2032 méter mélyre hatoltak le, s a második kutat 1931-ben tárták fel; ez percenként 1200 liter 78 0C-os hévizet adott. Érdekességként megemlíthető, hogy az I. és II. forrásból elfolyó 3900000 liter víz összesen 14000 kg konyhasót, 6600 kg szódát, 105 kg brómot és 37 kg jódot tartalmazott. Még ebben az éve újabb medencét is építettek.
1935-be elkezdődött a gyógyintézeti rész kiépítése, rendelővel, inhalatóriummal, és két fedett termálmedencével.
1937-ben épült meg a hullámmedence, s ekkortájt engedélyezték a gyógy- és ásványvíz megnevezést is.
1939-ben az elfolyó melegvizet felfogó mélyedésből csónakázótavat létesítettek, mintegy 40000 négyzetméteres vízfelülettel.
1941-ben a kádfürdő épületét, 1942-ben pedig a pezsgőfürdőt adták át rendeltetésének, és természetesen a fürdőző nagyközönségnek.
A II. világháború után egészen 1960-ig nem történt fejlesztés, a fürdőt csupán a súlyfürdővel és 600 személyes vállfás öltözővel bővítették. Ebben az időszakban épült viszont a Béke gyógyüdülő, s ekkor nyilvánították a város üdülőnegyedét és a fürdőt országos gyógyhellyé.
1960 után viszont szinte nagyságrendi változás történt: jelentősen bővült a fürdő területe, az Országos Vízügyi Hivatal, a megyei tanács és a városi tanács több mint 100.000000 forintos hozzájárulásával a fürdőt teljesen felújították, tovább bővítették, s így lett hazánk máig legnagyobb gyógyfürdője.
A fürdő a 90-es években új uszodával bővült, s az önkormányzat településfejlesztési koncepciójában is kiemelt helyen szerepelt a fürdőkomplexum további modernizálása, bővítése. A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. 1996-ban kialakított új menedzsmentje 8 éves fürdőfejlesztési tervet fogadott el, melynek főbb elemei a következők voltak:
vízbázis rekonstrukció - a gyógyszolgáltatások alapinfrastruktúrájának kialakítása ( a termálkutak megvásárlása, vezetéképítések, új vízgépészet, kútfelújítások )
1995-ben camping kialakítása és folyamatos bővítése, 1999-től téliesített vizesblokkal egész évben üzemel.
1996-ban nappali szanatórium kialakítása - egycsillagos szállodaként üzemel önálló medencékkel és terápiás részleggel
A termálfürdő, egyben I. sz. Gyógyászat rekonstrukciója 1997. decemberétől 1999. nyaráig ( új termálvizes attrakciós medencék, hőcserélő rendszerű geotermikus energiahasznosítás, megnövelt és modernizált gyógyászati kapacitás )
A gyógyfürdő új terápiák üzemeltetését kezdte meg ( Hotel Silver és Délibáb terápiák).