ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
2011. évben kitüntetettek



Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének döntése alapján
szeptember 2-a, a város emléknapja alkalmából
kitüntetésben részesültek


Hajdúszoboszló Városért kitüntetés
KONCZ ZSUZSANNA úrhölgynek

Ének-zene tanári pályáját 1972-ben kezdte az akkori 4. Sz. Általános Iskolában. 1981-től a debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola Gyakorló Iskolájának tanszakvezetője, majd oktatási-gyakorlati képzési igazgatóhelyettese is. Tagja volt a főiskolai tanácsnak, több szakmai bizottságnak. Oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlatvezetőjeként.
1992-ben visszatért Hajdúszoboszlóra. Előbb a Pávai-iskola tanára, 1995-től pedig a Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója nyugdíjazásáig.
Kiemelkedő egyénisége, szakmai felkészültsége és tapasztalata áthatotta az általa irányított intézményt. Szemléletével elősegítette a kor kihívásaihoz igazodó, innovatív oktató-nevelő programok bevezetését. Nagy szerepet játszott abban, hogy az intézményben a művészeti nevelés ötvöződjön a tehetséggondozással, ugyanakkor ne szoruljon háttérbe a felzárkóztatás és a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése. Külön méltatást érdemel humánuma, segítőkészsége.
Szakmai tudásával, emberi értékeivel a Bárdos Lajos Városi és Pedagógus Énekkar sikereihez is hozzájárult. 1972-től tagja, szólamvezetője, korrepetitora, szólóénekese, második karnagya, majd Török Zoltán elköszönése után az idei évadzáróig vezetője volt e közösségnek. Tovább vitte ötven év örökségét, határainkon innen és túl megőrizte a kórussal annak hírnevét. 2007-ben megkapták a Kiemelt Hangversenykórus minősítést, irányításával 2010-ben megrendezték a Pedagóguskórusok Országos Találkozóját városunkban.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Koncz Zsuzsanna oktatásban és a zeneművészetben elért eredményeit, kimagasló életútját kívánja elismerni a Hajdúszoboszló Városért kitüntetés adományozásával.




Gönczy Pál Díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért
CSÁSZI LÁSZLÓNÉ úrhölgynek

Szakmai pályafutását az óvodai nevelésben kezdte. Tizenkét évig tett eleget hivatásának az óvodáskorúak nevelőotthonában, közben óvónői szakképesítést szerzett. 1982-től a Rákóczi utca 21. sz. alatti óvodában folytatta a munkát.
Hamar beilleszkedett, tapasztalatait jól hasznosította, és átadta a pályakezdő kollégáknak is. Szakmai, módszertani ismereteit városi és megyei munkaközösségekben gyarapította. 1987-ben a 7. sz. napközi-otthonos óvoda vezetőjévé választották. Tevékenységének középpontjában a gyermekek személyiségfejlesztése állt, ennek érdekében kovácsolt egységgé közösségeket.
Tizenhét évig irányította az Aprónép óvodát, 15 évig vezette az óvodavezetők szakmai munkaközösségét. Az Egyesített Óvodai Intézmény megalapításakor, 2004-től a képviselő-testület megbízta az óvodaigazgatói teendők ellátásával.
Az intézményben jó, kiegyensúlyozott munkahelyi légkör és emberi kapcsolatok kialakítására törekedett. Magas szintű szakmai tudása mellett tolerancia, empátia, humánum jellemzi.
Az óvodai szolgálatban eltöltött 41 év után, ez év végén megkezdi nyugdíjas éveit.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Császi Lászlóné több évtizedes, magas színvonalú óvodapedagógusi, vezetői tevékenységét méltányolja a Gönczy Pál-díjjal.





Gönczy Pál Díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért posztumusz
KATZIRZNÉ TÓTH ANDREA úrhölgynek

A kultúra iránt érdeklődő hajdúszoboszlóiak a művelődési központ munkatársaként, majd igazgatójaként ismerhették meg.
1986-ban váltott, a Szép Ernő Középiskolai Kollégiumban nevelőtanári munkakört vállalt. 1998-tól az intézmény igazgatóhelyettesi teendőit is ellátta. Intézményéért mindig kiállt.
2009-ben megbízott igazgatóként is vállára vette a szakmai, vezetői feladatokat. Életének egyik legfontosabb színtere volt a középiskolai kollégium.
A tanulókat gyermekeiként kedvelte, amint a diákotthonban lakók és nemkülönben kollégái is szerették, megbecsülték őt emberségéért, kedvességéért, elkötelezettségéért. Valódi fáklyavivő pedagógus volt, aki életörömet, tisztességet, a tudás értékét, a haza iránti szeretetet adta át generációkon át tanítványainak.
Korai és hirtelen halála 2011 májusában megszakította értékteremtő, nemes emberi küldetésének tovább vitelét. Nem csak a diákok, a pályatársak, mindenki döbbenten fogadta a kegyetlen hírt, aki ismerte kedves, vidám személyiségét.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Katzirzné Tóth Andrea kiemelkedő pedagógiai munkáját, humánumát ismeri el posztumusz a Gönczy Pál-díjjal.



A díjat özvegye, Katzirz András vette át


Kenézy Gyula Díj Hajdúszoboszló Város Egészségügyéért
DR. KOVÁCS ZOLTÁN úrnak

Tősgyökeres hajdúszoboszlói, itt járt általános és középiskolába. A Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatójaként 1970-ben doktorált. Pályája kezdete óta körzeti, illetve háziorvosként dolgozik, 1982-től szervezte, irányította a felnőtt orvosi alapellátást is. A város északnyugati részén lévő körzetben sok család régi ismerősként tiszteli a doktor urat. Betegei bizalmát, megbecsülését mindig megtiszteltetésnek vette.
A rendszerváltáskor közéleti szerepet is vállalt. Megválasztják az akkori 4. sz. választókerület önkormányzati képviselőjének. Civilként és valóban függetlenként tevékenykedett.
Az első önkormányzati ciklusban alpolgármesteri felkérést is kapott. A legtöbb idejét, energiáját azonban 16 évi képviselői, illetve bizottsági elnöki tevékenysége során a körzete mellett az egészségügyi és a szociális területre fordította.
Szülővárosa iránti szeretete és elkötelezettsége meghatározták cselekedeteit. Ennek szellemében tesz eleget több mint negyven éve orvosi küldetésének, és ennek igyekezett megfelelni közéleti tevékenységében.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete dr. Kovács Zoltán egészségügyi és szociális területen végzett több évtizedes szakmai és közéleti tevékenységét méltatja a Kenézy Gyula-díjjal.




Kovács Gyula Díj Hajdúszoboszló Város Fejlesztéséért
NYÉKI ISTVÁN úrnak

A Hajdúszoboszlói Közüzemi Kft. ügyvezető igazgatója 2002 óta. Munkáját dinamikusan, lelkiismeretesen, magas szakmai felkészültséggel végzi.
Az elmúlt egy évtized alatt az önkormányzati társaságnál sok színvonalas műszaki fejlesztés valósult meg a minőségi ivóvíz-szolgáltatás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, távfűtés és melegvíz-szolgáltatás érdekében. Szívügyének tekintette városunkban a teljes csatornahálózat kiépülését, a szennyvíztelepi beruházásokat, elősegítette a tömblakások korszerűsítési törekvéseit.
Folyamatosan szem előtt tartja a közüzemi kft. szolgáltatásait igénybevevők elégedettségét.
Hozzáértését, tapasztalatait szakmai körökben is elismerik. Határozott, ugyanakkor humánus vezetőként kivívta beosztottjai és számos hajdúszoboszlói lakos tiszteletét.
Műszaki szakember, aki hosszú ideje teljesít közéleti vállalásokat is. Tizedik éve a Hajdúszoboszlói Aero Klub elnöke. Kötődik továbbá a kultúrához, 2005 novemberétől ugyancsak elnöke a Kovács Máté Városi Könyvtárért Alapítvány kuratóriumának.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Nyéki István városüzemeltetési, városfejlesztési területen bizonyított szakmai tevékenységét és helytállását ismeri el a Kovács Gyula-díjjal.




Hüse Károly Díj Hajdúszoboszló Város Sportjáért
BARANYAI SZABOLCS úrnak

1970-ben telepedett le Hajdúszoboszlón. Azonnal csatlakozott a Gázláng SE sakkszakosztályához, s hét évvel később átvette a halódó szakosztály irányítását. Rohamos fejlődésnek indult a sakkélet, 1984-ben bekerült a csapat az NB II. mezőnyébe.
A csapatbajnokság mellett nagy gondot fordított az ifjúság nevelésére. Iskolai versenyeket is szervezett, sok gyermekkel megkedveltette e nemes sportágat.
Hajdúszoboszló sporttörténetében egyedülállóan, 1992-ben az NB I-A-ba vezette a Gázláng SE sakkcsapatát. Anyagi okok miatt 1998-ban vissza kellett lépni a megyebajnokságba. Nem feladva lelkesedését és elkötelezettségét egy év múlva újra feljutottak az NB-II-be.
Az idén a nehéz körülmények dacára bajnoki címet nyertek, így oly sok év után ismét NB-I B-ben szerepelhet a hajdúszoboszlói sakk. Az utánpótláscsapat is megyei bajnok.
Tizennégy alkalommal rendezte meg a Gázláng, majd Alföld-kupa elnevezésű sakkversenyt, amely évenként több száz vendéget vonzott. 1991-ben női világbajnoki zónaversenyt szervezett. A Nemzeti Bajnokságban versenybíróként is ténykedett a Hajdúszoboszlói Sakk Sportegyesület vezetője.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Baranyai Szabolcs sportéletben elért kimagasló eredményeit, kitartó munkáját méltatja a Hüse Károly-díjjal.





Tessedik Sámuel Díj Hajdúszoboszló Város Mezőgazdaságáért és Környezetvédelméért
DR. BÁNSZEGI LÁSZLÓNÉ úrhölgynek

A Bocskai fejedelem által letelepített B. Nagy és Jeges hajdúcsaládok leszármazottja a gazdálkodást még szülei gazdaságában sajátíthatta el. Iskoláit városában végezte, majd a debreceni Dóczy tanítóképzőben szerzett diplomát.
Hosszabb idő elteltével kapott tanítási lehetőséget Hajdúszoboszlón. A 4. Sz. Általános Iskola alsó tagozatos nevelője, majd a város és környéke napközis szakmai munkaközösségének vezetője. Nyugdíjasként református hitoktató társadalmi munkát végzett. 1995 óta presbiter.
A városi földrendező bizottság munkáját - a gazdálkodók közvéleményét formáló személyes tekintélyével - mindvégig jelentősen segítette. Az Angyalházán visszakapott családi földek művelésének eredményes megszervezésével kivívta a gazdák elismerését.
Napjainkban is rendkívüli aktivitással segíti a Hajdúszoboszlói Gazdakör, a gazdák múltjának, kapcsolódó dokumentumainak kutatását és feltárását, ami helytörténeti jelentőségű.
Személye és munkássága kapocs az 1914-1948. között működő, és az 1993-ban újjáalakult Hajdúszoboszlói Gazdakör mint városunk egyik legrégebbi, demokratikus polgári egyesülete között.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete dr. Bánszegi Lászlóné helyi mezőgazdasághoz kapcsolódó, maradandó társadalmi munkásságát méltányolja a Tessedik Sámuel-díjjal.




„Hajdúszoboszló 1606” emlékérem
HAJDÚ LÁSZLÓ úrnak

Hajdú László tizenhat éve fogott önálló vállalkozásba. Jelenleg 75 alkalmazottjának nyújt megélhetést. Az ipari parkban példásan rendezett telephelyet tart fenn, a Hajdú Lovasparkkal pedig turisztikai értéket is teremtett. Karitatív tevékenysége is figyelemreméltó, nagy támogatója évek óta a lovassportnak és a Hajdúszoboszlói Sportegyesületnek.

Hajdúszoboszló Város Polgármestere Hajdú László példamutató vállalkozói és társadalmi tevékenységét ismeri el a „Hajdúszoboszló 1606” emlékérem adományozásával.